Sokként hatottak a lakáshitelek magas kamatai az ingatlanvásárlókra

Sokként hatottak a lakáshitelek magas kamatai az ingatlanvásárlókra

A magas hitelkamatok erősen visszafogták az ingatlanpiacot az elmúlt egy évben, de most némi enyhülés következhet be az önkéntes kamatplafon hatására, ugyanakkor a 7 százalék környéki kamatszintek még egy kicsit messze vannak a szakértők szerint ideálisnak tekintett állapottól.

Ha a számokból indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy az idei év első nyolc hónapjában több mint 60 százalékkal kevesebb hitelt folyósítottak a bankok, mint 2022 augusztusáig, illetve azt is, hogy utoljára 10 éve volt ilyen alacsony a lakáshitelszerződések száma. De nem rajzolódik ki jobb helyzet az ingatlanközvetítők szavai alapján sem.

Annyira megemelkedtek a lakáshitelek kamatai, hogy az már sokként érte az ügyfeleket, és a magasra kúszó ingatlanárak mellett ezek hatására teljesen ledermedt az ingatlanpiac - hívta fel a figyelmet Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője az elmúlt egy év ingatlanpiaci eseményeit értékelve.

És míg korábban sokan a lehetőségeikhez képest drága ingatlanoknál a hitelfelvétel eszközéhez nyúltak, az elmúlt hónapokban ez nem volt jellemző. A hitelfelvétel a magas kamatok miatt minimálisra csökkent - mondta Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője.

Nagy Andrea, a Balla Ingatlan észak- és bel-budai irodájának szakmai vezetője szerint sem volt jellemző a hitelre történő vásárlás az elmúlt hónapokban. Igaz, akadtak érdeklődők, de a szakértő nem találkozott olyan tranzakcióval, mely ne készpénzes lett volna. Az viszont előfordult, hogy egy-egy vevőről kiderült, mégsem kapja meg a hitelt, amire számított, illetve olyan is akad, aki eltűnt, miután a hitelfelvételi lehetőségek iránt érdeklődött - osztotta meg tapasztalatait az ingatlanközvetítő.

Akik hitelfelvételben gondolkodtak, azok jelentős része a megemelkedett kamatok mellett már nem akart vagy tudott hitelt felvenni, hiszen közel duplájára emelkedtek a törlesztőrészletek a korábbiakhoz képest - mutatott rá Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője is.

De nem csak a hitelfelvételek száma, hanem az átlagos hitelösszeg is nagyot csökkent: a korábbi 20 milliós átlag helyett inkább csak 10-15 millió forintos hitelekről beszélhettünk már. Újépítésű ingatlanok esetében lehetett inkább kisebb mértékű csökkenéssel találkozni, itt az átlag 20-25 millió forint között alakult - tette hozzá Balla Frigyes.

Tóth Viktória, a Balla Ingatlan V. és XIII. kerületi irodájának vezetője is rámutatott: az elmúlt időszakban a fiatalok szinte csak támogatott hiteleket vettek igénybe, mint a CSOK és a babaváró. És míg korábban a vevők a vételárnak akár 70-80 százalékát is hitelből finanszírozták, az elmúlt hónapokban inkább csak 20-40 százalékos aránnyal lehet találkozni.

Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője is úgy vélekedett, hogy az elmúlt évben tapasztalható ingatlanpiaci visszaesés oka elsősorban a magas infláció és kamatszint volt, mely érintette a lakáshiteleket is. Ő úgy tapasztalta, hogy míg korábban egy lakásvásárlás összegének akár 60-70 százalékát is hitelből finanszírozták a vevők, ez az arány 30-50 százalék közé esett vissza.

A hitelfelvétel ugyanis ilyen kamatok mellett nagyon "keserves"- fogalmazott Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője. Aki vásárol, sokszor kénytelen most is hitelt felvenni - már ha tud -, sőt ő azt tapasztalta, hogy előfordulnak azért jelentős összegű hitelfelvételek is. Amennyiben persze az ügyfél a szigorú feltételeknek megfelel - tette hozzá.

A Balatonnál is az infláció miatt megemelkedett hitelkamatok fékezték leginkább a piaci mozgást - jelezte Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetője. Úgy vélekedett, hogy amíg a hiteleknél nem történik változás, addig nem nagyon lehet számítani arra, hogy élénkülne az ingatlanpiac.

Arról, hogy a csökkenő kamatok ténylegesen mennyire mozdítják meg a befagyott ingatlanpiacot, egyelőre viszont még korai beszélni, annál is inkább, mert az ideálisnak tekintett, 6 százalékos, illetve az alatti, "csábító" szintek még nem érkeztek meg. Balla Frigyes várakozásai szerint fellendülés az optimista várakozások szerint is legfeljebb csak 2024 második negyedévében várható.

120795_Ingatlaneladas_garanciaval.png



További ingatlan hírek

Eladná ingatlanát?

Teljesen megértjük, hiszen az ingatlaneladás egy komoly döntés. Kérjen visszahívást, és mi kötöttségektől mentesen tájékoztatjuk Önt a legkedvezőbb lehetőségekről. Hozzáértő ingatlan tanácsadó kollégáink készséggel állnak rendelkezésére bármilyen kérdés kapcsán.

Kérem az ingyenes tanácsadást!

Ingatlan hírek

Ahol találkozhat velünk